Marha szimpatikus az elméleted, megmondom. Nem egy életképes mondjuk, abból a szempontból, hogy ha sokan gondolkodnának így, nem maradna ember. és elég önző is, de nálam is ilyesmi alakult ki, amit írsz.
Pedig sok van, és nincs ebben semmi érdekes. Eltér az átlagostól ugyan, de attól nem abnormális. Sőt egyre inkább az értelem dominál, kevésbé az érzelem.
Moly,
Te az érzelem és az értelem között párhuzamot húzol, ha jól vettem ki a szavaidból. Nem úgy mondanám, hogy párhuzamot húzok köztük, éppen inkább az egymásra kifejtett kölcsönhatásaikat vizsgálom. Biztos, hogy nem lehet egymáshoz hasonlatosként említeni öket.
Szociális intelligencia? Ha már az intelligencia köré akarjuk csavarni, akkor az érzelmi-intelligenciára kéne támaszkodnunk.
Intelligenciától nem függ amúgy sem az érzelem kialakulása...
Úgy gondolom egy bizonyos érzelem kialakulása azért nagyban függ intellektuális kvalitásoktól. Vegyünk egy lányt, aki bájosan néz ki, de picit egysíkú és kommersz a viselkedése. Kizárólag kívülröl figyeljük meg öt. Egy ilyen nö heves érzületet kelthet abban az egyénben, akinek alacsonyabb a szociális (!) intelligencia-szintje, hiszen nem látja az illetö lány apró jelekböl és némi tapasztalatból egyértelmüen kikövetkeztethetö viselkedéstípusát, hanem befolyása alá kerül a pillanat érzelmi hevületének. Egyértelmüen értelmi kérdéscsoportba sorolnám ezt. És azért a szociális jelzövel illetném, mert itt eredendöen emberi kapcsolatokra vezethetö vissza a dolog, létezö emberi viselkedésminták alapján tudunk ismeretlen egyéneket megítélni, akik bizonyos társadalmi közegek tagjai, tehát viselkedésük és kinézetük elég erösen de kell hogy terminálja öket. (Hacsak nem úgy tesz valaki, hogy szándékosan elüssön saját énjétöl.)
az érzelmeit megszűntetni nem tudja az agyával, max. a tetteit az optimális irányba tereli Nevezhetjük így is, úgy is. Valóban nem közvetlenül az érzelmeire van kihatással, hanem a körülményeket tereli úgy, hogy érzelmi befolyásoltsága a minimálisra csökken. Gyakorlatilag érdeklödését szándékosan lecsökkenti az adott objektum iránt, így aztán érzelmi viszonya is megváltozik. Elsajátítasz egy olyan logikai menetet, amelynek az elején egy érzelmi behatás és értelemre leselkedö veszély van, a végén pedig közöny és tisztánlátás. A technikát ki kell kísérletezni, és kajakra mondom, hogy müködik!
Okszi, Te az érzelem és az értelem között párhuzamot húzol, ha jól vettem ki a szavaidból.
Szociális intelligencia? Ha már az intelligencia köré akarjuk csavarni, akkor az érzelmi-intelligenciára kéne támaszkodnunk.
Intelligenciától nem függ amúgy sem az érzelem kialakulása...
Amiről Te beszéltél az szerintem az, hogy az emberben kialakult egy érzelem, ami után mérlegelni tudja a cselekedeteit. Vagyis eldönti, hogy ha pl. szerelmet érez valaki iránt, akkor foglalkozzon e vele a későbbiekben. De ettől az érzelmeit megszűntetni nem tudja az agyával, max. a tetteit az optimális irányba tereli.
Netán van közöd valamennyire a pszichológiához?
Már egy másik topicban is elökerült az "Ösztön-vita". Akkor nem tudtam kifejteni, de nézzük most, hogy a biológia és a szpciológia terminológiája szerint mi is az az ösztön: genetikailag meghatározott komplex viselkedésminta. Ebben az értelemben véve sokan egyetértenek abban, hogy az embernek nincsenek ösztönei. Örökölt viselkedéskultúra nem létezik. Magyarán bármit is teszünk, ami akaratlannak, nem szándékolt cselekedetnek hat, csakis tanult viselkedésböl származik.
De visszatérve az érzelmekre, amelyek azért mégiscsak mások az ösztönöknél. Érzelmi behatások érik az embert, de hogy ö hogyan reagál ezekre, azt csakis ö maga dönti el. Van, aki úgy gondolja, ez irányíthatatlan, egy heves érzület (legyen pl: a szerelem...) leblokkolja az agy egyes részeit. Nos, véleményem szerint ez vagy kényszerképzet, azaz minden egyes ember képes lenne uralkodni az érzelmein, ha belé lenne nevelve, meg lenne neki mutatva annak müködöképessége, vagy pedig (és ez nagyon sokat jelenthet) a szociális intelligencia dönti azt el, hogy ki, mikor, mennyire érzelmi behatásoknak engedelmeskedik, illetve mikor képes azokon felülemelkedni. Az igazság valószínüleg a kettö feltételezés, tehát a tudatlan "belénevelés" és a tudatos önkontroll között helyezkedik el.
Ezekböl a gondolatokból kiindulva én oda jutottam el, hogy egy permanens partnerkapcsolat fiatal korban (U30) teljesen káros az ember orientációs képességeinek kifejlödése érdekében, illetve hátrányos az illetö egyén intellektuális fejlödése terén is. A folyamat tehát egyértelmüen kétirányú.
Igen, de ha belegondolsz, akkor az érzelem az Tőled független, és hasonlít egy kicsit az ösztönre. Az ösztöneidet meg nem tudod aggyal irányítani.
Vagyis akkor az érzelmeid kialakulását sem, mert az független az embertől.
Moly,
Az érzelmeket felül bírni a gondolkodással? Igen, ilyesmi létezik! Az érzelmi síkok kikoccolhatóak logikai síkokkal. Mi az, ami fontos, mire van szükségem, mikor mit kell csinálnom. Ezek olyan kérdések, amelyekben az érzelmi tényezö zavar. Akkor minek egyáltalán érzelmi tényezö?
Amúgy nem kell végigolvasni az egészet, azért húztam a vastag csíkot, hogy új vitát kezdhessünk ugyanebben a témában.
Húztam itt egy vastag vonalat. Jelentse ez a topic felújítását. Úgy gondolom, még mindig van létjogosultsága, söt!
Meglátásom szerint akkor kezdek bajba kerülni, akor kezd kicsúszni a föld a lábam alól, amikor szorosabb érzelmi kapcsolatba kerülök emberekkel. Ekkor fogom magam, a kapcsolatot a földbe döngölöm (úgy értem saját magamban leredukálom a jelentöségét és kiszeretek az illetö hölgyböl), erre meg minden rendezödik. Mi más bizonyíthatná ennél jobban az értelem gyözelmét az érzelmek felett?
Azt hiszem, másoknak is sokkal kevesebb gondjuk lenne, ha bizonyos esetekben higgadtan és racionálisan tudnának dönteni, cselekedeteik felül tudnának emelkedni egy múltbeli megingáson, amely érzelmeken nyúgvó partnerkapcsolathoz vezetett. A partnerkapcsolat társadalmi elfogadottsága ugyan alapvetöen nem az érzelmekböl indul ki, sokan úgy gondolják, lehet pénzt is szeretni (ez igaz is), meg lehet hatalmat, rangot is szeretni, meg lehet valakivel azért együtt futni, hogy jó legyen a reputáció. Ez utóbbiak érdek-kapcsolatok, aki ezek miatt feladja a függetlenség látszatát, az biztosan a saját jól felfogott érdekében teszi, én mégis azt mondom, ez is függöségi viszonyt eredményez, amit nem mindig egyszerü kontrollálni.
Matula: ezexerint lehalkítani nem megy, esetleg kikapcsolni. Igazán okos dolgot nem tudok mondani, a saját példám nem biztos hogy jó. Ne bizalmatlan legyél, hanem tapintatos, próbálj rákoncentrálni a másikra, és ne tégy olyat, amivel magad ellen fordíthatod. Például leplezd, hogy szeretetet akarsz kapni, tégy úgy, mintha csak adni akarnál. Vigyázz, rettenetesen könnyű lebukni.
Úgy látom, te is egy olyan általános viselkedési normát képviselsz, amely a mai "átlagember" számára sajnos lérhetetlen, amely a magatartásbeli határokat morálisan sokkal szükebben szabja meg az általános társadalmi nézethez képest.
De nem egészen értem azt a kijelentést, hogy "vessük be az agyunkat annak érdekében, hogy érzelmi indíttatásból sem okozzunk kárt másnak". Ez ugye az értelem diadalát jelentené az elvakult, öncélú érzelmi tényezökkel szemben.
A magatartásbeli normákat nem szűkebben húzom meg, hanem máshol. Idézett kijelentésem pedig nem általában az elvakult és öncélú érzelmi tényezőkkel szemben jelentené az értelem diadalát, hanem csak az ártalmas következményeikkel szemben. Ja, és hogy még korrektebb legyen a mondókám: nem jelentené, hanem szorgalmazza: nem állíthatom magamról, hogy a vázolt eszménynek megfelelnék. Sajnos. Röviden: engedd szabadon az érzelmeidet, de azonnal állítsd le, mielőtt még ártanának – és itt nemcsak a szerelemféltésből elkövetett súlyos különféle sertésekre utalok, hanem még arra is, ha csupáncsak mások terhére lennél velük.
Kedves matula!
Te csak azt hiszed, hogy voltál szerelmes! Te azt sem tudod, miről van szó. Én nem sajnállak, és nem vetlek meg ezért, ez nem okvetlenül baj. Mi itt a legtöbben (még csak eddig olvastam a topicot) úgy tűnik nem erre lettünk szocializálva, vagy talán más a genetikus örökségünk. Nekem igenis kell egy társ, egy pár, akivel együtt örülhetek, és együtt szenvedhetek. Nekem így könnyebb, ha te emiatt korlátozva érzed magad, akkor élj, ahogy neked tetszik, de soha ne bánts meg másokat, ha lehet.
m: "Ennek a témának még mindig nem a nyilvánosság elött kell folynia" - hát, kedvesch, ezt akkor kellett volna eldöntened, amikor felraktad ide ezt a topicot. Szerintem a mi ügyünknek semmi, de semmi köze ehhez a topichoz. Küldtem neked egy e-mailt. Szeretném, ha a csatározások ott folynának tovább.
Mert én már rég nem érted küzdök, hanem a nevemért. Nem volt célom a neved bemocskolása. Meglátásom szerint még akaratlanul sem tettem lépéseket ez irányban.
Kedves Pucros Mackó,
Köszönöm, ez nagyon rendes dolog volt töled...
Egy egészséges adag szenvedés időnként ráfér az emberre ebben az eltunyult és érzelemszegény világban. Ha már túl sok van belőle, akkor persze jó, ha le tudod halkítani. Na de az a ló túloldalára átesettségedet jelzi, kedves matula, ha "tudod mit, róka, b+ a fűnyíródat" megközelítéssel állsz a kérdéshez. Merthogy, nem ezt teszed éppen?
Nem tudom... Könnyen kijelented, hogy "jó, ha le tudod halkítani". Ez nekem nem megy ilyen egyszerüen. Öszinte csávó vagyok, ha valakit megszeretek, akkor azt meg is mondom neki, éreztetem vele. Ez nem vezetett jó irányba, a szenvedés is nöttön nött, és nem bírtam lehalkítani.
Ez nem azt jelenti, hogy most "fünyíró-elvvel" viseltetnék a potenciális egyedek iránt. De sokkal-sokkal bizalmatlanabb lettem, és talán ez már nem is fog elmúlni soha.
A konvenciós dolgok szerintem más téma, odavonatkoznak, hogy az ember mit engedhet meg magának abból, amire a heves érzelmei sarkallják. Hát, sok minden van, amit szerintem nem, pedig társadalmilag elfogadott egyébként. Attól, hogy valaki szerelmes, még lehet észnél, mondjuk emlékezhet arra, amit még korábban, józanul gondolt. Én amellett vagyok, hogy igenis vessük be az agyunkat annak érdekében, hogy érzelmi indíttatásból se okozzunk kárt másnak.
Úgy látom, te is egy olyan általános viselkedési normát képviselsz, amely a mai "átlagember" számára sajnos lérhetetlen, amely a magatartásbeli határokat morálisan sokkal szükebben szabja meg az általános társadalmi nézethez képest.
De nem egészen értem azt a kijelentést, hogy "vessük be az agyunkat annak érdekében, hogy érzelmi indíttatásból sem okozzunk kárt másnak". Ez ugye az értelem diadalát jelentené az elvakult, öncélú érzelmi tényezökkel szemben.
m: "Ennek a témának még mindig nem a nyilvánosság elött kell folynia" - hát, kedvesch, ezt akkor kellett volna eldöntened, amikor felraktad ide ezt a topicot.
És ez mindaddig itt fog virítani, amíg nem az enyém lesz az utsó szó. Mert én már rég nem érted küzdök, hanem a nevemért.
Kedves SealArt!
Hogy én olyan módon nyíltam meg ahogy, azzal nem aláztam meg magam. Felvállaltam, hogy sebezhető vagyok (ki nem?), márpedig ha valamit felvállal az ember, IMHO TÉNYként kezel, az nem fáj.
Nézd, abban amit parajmatula csinál, nem tudom vele fölvenni a versenyt. Az egyetlen, amit tehetek, hogy rámutatok arra, amire ő képtelen.
Ha csak annyit tudok elérni, hogy nem tesz föl többet "olyan beteg vagyok mer'engem senki sem szeret, mindenki csak kihasznál"-topicot, már megérte.
Egyszer neki is szembe kell néznie önmagával!
(off-üzenet: SealArt! Vedd észre, hogy ugyanazon az oldalon harcolunk, csak más eszközökkel!)
"Én úgy gondolom, hogy a mástól való függőség látszata nem más, mint a gyengeség jele. A függő ember kiszolgáltatott helyzetben van, gyenge pontja egyértelmű, csak az nem bántja, aki nem akarja. És a legegyértelműbb támadási forrás magától a szeretett lénytől származik."
Ez olyan minta kábítószer-függőségről beszélnél! Egy "drogellenes füzetben" jól mutatna.
"Kiscsillag
Hm… Szeretném, ha kitalálnád, hogy menyiben tartom ezekhez a dolgokhoz magamat, és mennyire teoretikus az ügy. (Ez mindenkit érint, akit a téma érdekel. Kíváncsi vagyok, mennyire is vagyok beteg….)"
Na! Ezt sem Kiscsillag nem tudja megmondani, sem én, sem mások. Nem tudunk konkrét tényeket (az igazságot), nem ismerünk Téged.
Egyébként Te Matula betegnek érzed magad?
matula!
Hogy egy kozhellyel kezdjem: minden relativ. Mit nevezel Te nyiltlatokorusegnek? Szamomra a nyiltlatokoruseg azt jelenti: MINDEN szempontot lehetoleg figyelembe kell venni. Azzal, hogy Te CSAK az ertelmi oldalarol nezed a dolgokat, maris leszukitetted a kort. Tehat ez szamomra egy kicsit visszas. Fejlodes? Milyen ertelemben veve? Sok film is feldolgozta mar, megha nem is ez volt a film lenyege, hogy milyen lenne, ha egy erzelemmentes vilagban elnenk. A vegen mindig jon a "hos", aki tesz a szabalyokra es konvenciokra (ha ugy tetszik devians) es "csakazertis" erez. Es szamunkra ma ez a normalis.
Az érzelmi függetlenség első számú előnyének én a fejlődést, a nyíltlátókörűséget, a szociális intelligencia bővülését neveztem meg.
Mi köze van az érzelmi függetlenségnek a később felsoroltakhoz? Nem tudom elhinni, hogy bárkit is gátolna az általad megnevezett dolgokban az, hogy szerelmes, és van egy komoly kapcsolata. Éppen emiatt nem nevezném előnynek.
leila,
A kötődni vágyás pszichológiájára adott magyarázatodat elfogadom. Azt hiszem, a biztonságérzet a társas életre vonatkozólag elég magyarázat erre. De jelen pillanatban nekem még erősebb a függetlenségre és a szabadságra való igényem, talán ez az oka annak, hogy ilyen elméletek születnek a fejemben.
A kötődni vágyás ill. a partnertől való független élet úgy érdekel engem, mint egy lehetséges elmélet gyakorlati megvalósíthatósága, illetve a többi ember véleménye a témában. Nagyon érdekel, hogyan gondolkoznak mások. Hogy miért van az, amit látok, tapasztalok.
És még valamit meg kell vizsgálni. Az érzelmi függetlenség első számú előnyének én a fejlődést, a nyíltlátókörűséget, a szociális intelligencia bővülését neveztem meg.
